"Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg az Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött." (Róma 14,22)
Ez az ige segített hozzá ahhoz, hogy eldöntsem, itthon fogom nevelni és oktatni a gyermekeimet, és nem fogom óvodába és iskolába küldeni őket.
Nekem az iskolás évek csak kínszenvedést okoztak. Jó tanuló voltam, de az a tanár, akinek a tantárgyát nem tudtam eléggé, mindig cikizett, megalázott, csúfolkodott, akiét pedig jelesre tudtam, arról az osztálytársaim tudták, hogy családi barátunk. Hiába volt az a kedvenc tantárgyam, lassan belefáradtam a bizonyítgatásba, hogy én igenis tudom az anyagot, és nem barátságból kaptam jó jegyet. Hiába tanultam sokat, nem tudtam alkalmazni a tudást, és ezért nem éreztem magam okosnak. Nem voltam boldog. Nem volt kedvenc tantárgyam sem.
Törekszem arra, hogy a gyerekeimnek boldogabb élete legyen. Gondolkodtam azon, mit kéne ezért tennem. Egyszer belémhasított a felismerés, hogy ez a nagyszerű megoldás. Nem kell senkinek megfelelni, bemutatni, hogy mit tud a gyerek. Nem a pillanattól függ az osztályzata, hanem örömmel tanul, és alkalmazza a tanultakat. Együtt a család, jó kapcsolat alakul ki, és hamarabb megtanul minent.
Ez nem könnyű. Egy 15 hónapos eleven fiú mellett eleget foglalkozni egy ötéves lánnyal szinte képtelenség. De sokkal kevesebb időbe telik otthon megtanulni valamit, mint az iskolában.
Kamilla megerősített abban, hogy a nevelésre és a Bibliára kell a hangsúlyt fektetnem az első években. Ezért már alig várom, hogy leülhessek és új tervet készítsek, aminek az alapja ez lesz. Hiszem, hogy utána minden sokkal könnyebb lesz.
Ez az ige segített hozzá ahhoz, hogy eldöntsem, itthon fogom nevelni és oktatni a gyermekeimet, és nem fogom óvodába és iskolába küldeni őket.
Nekem az iskolás évek csak kínszenvedést okoztak. Jó tanuló voltam, de az a tanár, akinek a tantárgyát nem tudtam eléggé, mindig cikizett, megalázott, csúfolkodott, akiét pedig jelesre tudtam, arról az osztálytársaim tudták, hogy családi barátunk. Hiába volt az a kedvenc tantárgyam, lassan belefáradtam a bizonyítgatásba, hogy én igenis tudom az anyagot, és nem barátságból kaptam jó jegyet. Hiába tanultam sokat, nem tudtam alkalmazni a tudást, és ezért nem éreztem magam okosnak. Nem voltam boldog. Nem volt kedvenc tantárgyam sem.
Törekszem arra, hogy a gyerekeimnek boldogabb élete legyen. Gondolkodtam azon, mit kéne ezért tennem. Egyszer belémhasított a felismerés, hogy ez a nagyszerű megoldás. Nem kell senkinek megfelelni, bemutatni, hogy mit tud a gyerek. Nem a pillanattól függ az osztályzata, hanem örömmel tanul, és alkalmazza a tanultakat. Együtt a család, jó kapcsolat alakul ki, és hamarabb megtanul minent.
Ez nem könnyű. Egy 15 hónapos eleven fiú mellett eleget foglalkozni egy ötéves lánnyal szinte képtelenség. De sokkal kevesebb időbe telik otthon megtanulni valamit, mint az iskolában.
Kamilla megerősített abban, hogy a nevelésre és a Bibliára kell a hangsúlyt fektetnem az első években. Ezért már alig várom, hogy leülhessek és új tervet készítsek, aminek az alapja ez lesz. Hiszem, hogy utána minden sokkal könnyebb lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése